A Munkahelyi terror nevű blog, egyik kedvenc olvasmányom. Nagyon jó fórumnak tartom arra, hogy felkeltse a figyelmet a munkavállalók helyzetére. A minap "A munkavállalók végtelenül lusták és nem akarnak dolgozni" címmel küldött egy posztot a blogra egy munkaadó, de az is lehet, hogy csak egy HR-es. Azt ecsetelte, hogy már megint nem ment el valaki az állásinterjúra, és Ő most ezen úgy felháborodott, hogy így munkaidőben írt gyorsan egy levelet erről a sérelemről. Valóban nem túl szép gesztus, ha emberek úgy nem mennek el találkozóra, hogy ezt nem jelzik. Ebben egyet kell értsek vele. Ám, az a fensőbbséges stílus, mellyel megkérdőjelezhetetlenül ítélkezik minden munkavállaló felett, inkább az arroganciát, a túlzásba vitt egoizmust érzékeltette, meg azt, hogy ennek az embernek fogalma sincs az élet másik oldaláról. Szegény emberke legnagyobb baja az, hogy el sem tudja képzelni, hogy valaha, valamikor, vele is előfordulhat, hogy nem egy biztos pozícióból, mindenki felett állóként fog létezni a világ forgatagában, így ha na adj Isten, ez megtörténik vele, erőtől duzzadó, "én vagyok a ki ha én nem" világa egyenes arányban fog összetörni önmagával együtt. De azért ezt nem kívánom neki, mert lehet, hogy én, és társaim jobban átvészeljük az ilyen mély időszakot mint ez a " megmondom ám a tutit" ember.
Fantasztikus volt számomra, ahogy a munkavállalók lustaságát ecsetelte, miközben ő munkaidőben posztot írt, és az is kiderült írásából, hogy bár ő dönt (kéne neki...) arról, kit tisztel meg azzal, hogy isteni cégéhez felveszi, ám de azért ezen feladat oroszlánrészét kiadja egy külső cégnek, így hozzá már csak a kb. 80 jelentkezőből 16 jut el. Mert ő viszont nem lusta, mint mi, munkavállalók... Hisz hogy is lehetne az, amikor Ő maga mondhatja meg másokról, hogy azok akarnak-e dolgozni ( esetleg posztokat írni munkaidőben...) avagy nem. Sőt nagyon elmés, és értelmiséginek ható észrevételei közt az is szerepelt, hogy a Magyar munkaerőpiacon nem a fekete avagy szürke foglalkoztatás, nem az alulfizetettség, nem az alul-vagy felülképezettség, sőt még csak nem is a kiszipolyozó munkaadók a hibásak, hanem csak és kizárólag, mi, lusta és dolgozni nem akaró munkavállalók.
Valóban fejet kéne hajtanom előtte, mert Ő bizonyára jobban csinálja mint én, hisz ha munkaidőben nem a munkával foglalkoznék, engem bizonyára kirúgnának, még Ő maga is, ha leereszkedne hozzám, hogy adjon nekem egy munkalehetőséget.
De ezen emberen lépjünk tovább, vagy inkább szaladjunk át óriás patái alatt, és nézzük a kommenteket.
Egy élmény volt olvasni, sok ember helyeslő, elítélő, "valóban mekkora bunkó" a munkavállaló hozzászólását, bár sok okosságot is találhattam ott. Azért sok itt Magyarországon a megmondó ember... Csak úgy röpködtek, a "ha nem találsz munkát, képezd magad", meg a "nekem három gyerekem van, mégis van hol dolgoznom", és ami a legjobban tetszett, az a cég és a munkavállaló összehasonlítása volt, melyben valaki kifejtette, hogy a cégnek is el kell adnia magát, hogy legyen vásárlója a szolgáltatásra, és te büdös Magyar állástalan, te hülye vagy, mert nem tudod ugyanígy eladni magad. Az is kiderült, hogy a munkavállaló, hibás, ha nem tudja mennyi fizetést kérjen, milyen típusú önéletrajzot adjon be, ha nem tudja mit kéne válaszolnia a HR-esnek, hibás, ha önmagát adja. Ha sokat kér, öntelt, ha keveset, biztosan sz@r munkaerő. Ha nem akar túlórázni, bunkó, de ha igen, mért kéne neki túlórapénz... A Magyar munkavállaló nem mobilis, nem alázatos, és egyébként a hatékonysága is alul marad más országokhoz képest. Természetesen azért az ellenvélemények is megtalálhatóak a kommentekben, de azokat kár leírnom, hisz mi magunk is tudjuk. Tudjuk, hogy képezni kéne magunkat, csak nincs a szekrényünkben ekkora összeg, mivel már eleve sem keresünk annyit, hogy félretehessünk.Így sajnos nekünk három gyerekkel nem ajánlanak munkát, mert úgymond "mellékes pozíciókat" kaparinthatunk meg. Valóban nem tudom, melyik a trendi önéletrajz, és csak önmagamat tudom adni, mivel ez vagyok, és nem képmutató, hazug. De mért is kéne? Az önéletrajzom kulturált, áttekinthető, és minden információ megtalálható benne a végzettségeimről, előző munkahelyeimről. A motivációs levelemben pedig arról miért lehetnék alkalmas egy-egy pozícióra. Hogy lehet az, hogy nem ez számít? Hát nem az a lényeg, hogy a papírjaim, avagy önmagam megfelelek-e? Mégis mi folyik a munkaerőpiacon? Önéletrajz trendek döntenek, nem pedig az hogy mit tudunk?
A fizetési igény is fejtörést okoz, igen! Mert egy bizonyos körben ez nem számít, elmondják, mennyit kapok, aztán, ha jó, jó, ha nem majd lesz akinek jó lesz. Mért? A munkaadó nem tudja mennyit szán erre? Ó dehogy nem. Akkor minek ez? Ha sokat kérek nem is foglalkozik velem, mert nem fog úgy sem többet fizetni az én két szép szememért. Ha keveset, akkor meg amint látjuk azt mondja, biztosan önértékelési zavaraim vannak, és akkor sem fog alkalmazni. A Magyar munkaerőpiacon önértékelési zavarok? :-))) Hát mert annyira el vagyunk ismerve amint fentebb láthatjuk... :-)) Komolyan vicces...
Nem vagyunk mobilisak. Ez szintén röhejes érv a Magyar munkaerőpiacon, ahol olyan is megtörténhet, hogy valakinek azt mondják fel van véve, még e-mailben is megerősítik ezt, majd amikor a munkaügyi központban is bejelenti, hogy nem tart igényt a további segítségre, pár nap múlva a kedves munkaadó közli, hogy sorry, de mégis inkább meggondolta magát. Bizony ilyet is hallottam már. Képzeljük el, ha ezért valaki lakást elad, elköltözik, a házastárs is kilép a munkahelyéről, mert baromira mobilisak vagyunk... De ha van munkája az embernek, az is egy örökös lutri manapság. Mire legyünk mobilisak?
Én már nem is szeretnék ezekre reagálni, mert élő példa volt a poszt, és némely vélemény arra, hogy vannak akik biztosan ülnek a helyükön, meg vagyunk mi, és az előbbiek pozíciója, oly önbizalmat generál, hogy sem meghallani, sem megérteni nem akarják a mi nézőpontunkat.
Ezzel csak egy bajom van: ha nem érdekli őket, akkor ne is ítélkezzenek.
LBM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése