Tehenet az előszobába, krumplit a gardróbba...

A mai napon újra a Munkaügyi Központról szerettem volna írni, hisz ma lett volna az első érdemi, információkkal teli találkozásom az Állam eme nemes intézményével. Ám a sors nem akarja ezt a találkozót, pedig annyi mindent vártam tőle. Legfőképp tisztánlátást, ami azért sokkal esélyesebb személyesen, mint egy honlap böngészésével. 
Kaptam ma délutánra egy időpontot, és a megfelelő időben meg is érkeztem, ám tárt karok helyett rendőrségi szalagokkal, és sok-sok rendőrrel vártak...  Mármint nem engem :-), de ott voltak, és szépen felvilágosítottak, hogy mai pontos megjelenésem a Munkaügyi Központnak nem a legégetőbb problémája, így nyugodtan fáradjak haza. A hírekben még nem láttam mi történt, de egy ideje az ehhez hasonló történések, nem túl jó események zárójelenetei. Átfutott az agyamon, hogy valaki megint  kiborulhatott a rendszertől, és ennek tettlegesen is hangot adott... De mivel még nem tudom mi történt, így tényleg nem szeretnék találgatni. Bizonyára rövidesen megtudjuk.
Hazaérve, és kötelességtudó, regisztrált álláskeresőként megpróbáltam utána nézni, hogy nem adtak-e ki valamilyen információt az illetékesek arról, hogy mikor jelentkezzek újra. Ahogy így böngészgettem a honlapot, rátaláltam egy felhívásra, amely nagyon felkeltette az érdeklődésemet, hisz ez most egy nagyon kiemelt projekt, melynek célja, az alacsony végzettségű, esetleg szakképzetlen, avagy elavult szakmával rendelkező egyének, valós munkaerő-piaci igényekre épülő oktatása, ezzel segítve az elhelyezkedést. (Csak azért nem rakom ide be pontosan idézve, mert nem szeretném ha némi problémám adódna a dologból...)
És Igen! Ez kell nekem! Minden dokumentumot letöltöttem ami ezzel kapcsolatos, mert arra gondoltam, hogy amikor végre bejutok a Munkaügyi Központba , már felkészült leszek, és mivel a program új, akár esélyem is lehet bejutni, még mielőtt elfogy az erre szánt pénz. Tehát gyorsnak kell lennem, és hallelúja! Nagy örömömben a letöltött dokumentumok közül elsőként arra voltam kíváncsi, amely azt tartalmazza, hogy milyen képzéseket ajánl ez a fantasztikus program, mely hangsúlyozom: a valós munkaerő-piaci igényeknek megfelelő végzettséggel ajándékoz meg engem, és sok más embert. Azt hiszem amikor ezt megláttam, hirtelen valóban nem tudtam hogy sírjak-e vagy nevessek... Amiket tanulhatok ennek a programnak a keretében az a háztáji állattartás, háztáji növénytermesztés... És ez komoly! 
Azóta a döbbenettől már eljutottam a következő stádiumba, és lelkesen elkezdtem kutatni, hogy vajon ennyire lemaradtam-e, vagy csak nem figyelem jól az álláshirdetéseket. De nem! Nem keresnek dögivel ilyen munkaerőt, tehát marad a másik lehetőség: ha nem akarok éhen halni, akkor magamnak kell háztájit nevelnem, termesztenem... Itt a panelben maximum az előszobát vagy az étkezőt tudnám lakájossá tenni egy tehénke számára, de az étkező is "necces", mert ott már két tengerimalackám terráriuma is foglalja a helyet ( persze távol az asztaltól) és egy papagájom is itt tartózkodik. 
Így hát nagy sajnálatomra erről a képzésről le kell mondjak...


De azért, kissé dühít ez az egész!  Dühít mert olyan emberek akarnak segíteni visszatérni a munkaerőpiacra, akik szerint a háztáji állattartás és növénytermesztés elsajátítása megfelel a mai munkaerő-piaci követelményeknek, és szerintük ezzel én munkát fogok találni magamnak. Dühít, mert akinek van földje ( hisz nem csak Pest létezik ez tény) az valószínűleg tudja mit, hogy kell ott termeszteni, és nem hiszem, hogy erre az oktatásra szüksége van. Dühít mert azt a pénzt amit ebbe beletesznek, akár arra is költhetnék, hogy valóban keresett szakmák képzéseit tudják belőle finanszírozni. És a legjobban pedig az dühít, hogy konkrétan hülyének néznek! 


Na megyek is, és megkapálom a zöldséget a gardróbban...

Nyílt levél az internetet elborító Droidoknak!

Tisztelt internetet elborító, másokat zaklató és hülyének néző, félrevezető hirdetéseket feladó, unintelligens, (továbbiakban Névtelenként megnevezett) emberkék, és a még nem említett ám hasonló kategóriába sorolható társaik!

Oly nagyon nem szívesen pazarlok időt önökre, hogy azt leírni nem lehet, de pechükre munkanélküli vagyok, így időmilliomos, és szeretném Önöket végre nyíltan, kendőzetlenül, ha szükséges, szájbarágósan felvilágosítani arról, hogy egy komoly munkát kereső ember nem kíváncsi magukra. Még véletlenül sem szeretném Önöket megbántani, de a tény az tény! Tudom, hogy mindenkinek meg kell élnie valamiből, de állításom valódiságát, miszerint az állást keresők nagyon nagy része a pokolba kívánja Önöket, már több jelből megtapasztalhatták. Ám  ha ezeket a jeleket nem fogták fel, akkor itt most ömlesztve és részletesen felhívnám rá a figyelmüket, hátha célt érünk vele, és eljut a megfelelő agytekervényekbe, ezzel is biztosítva mások lelki nyugalmát.
Az egyik nagy nagy jel, hogy Önök borzalmas hatékonysággal toboroznak, mert ha nem így lenne, akkor nem árasztanák el az internetet nap mint nap, hogy új embereket keressenek. Mi ennek az oka? Az, hogy hosszú távon senkit nem érdekelnek a Maguk nagy lehetőségei. Az interneten belül, az ingyenes hirdetőportálokat bombázzák ajánlataikkal, amely tény azt is tükrözi, hogy Önök szegények mint a templom egere, mert valóban komoly munkát ajánló fizetős portálokra nincs pénzük, így pedig sajnos nehezen hihető, hogy meggazdagodtak, mint azt nekünk munkavállalóknak oly fantasztikus módon és lelkesen kinyilatkoztatják.
Amikor pedig az állást keresők által feladott hirdetésekre e-mailben válaszolnak, és munkát ajánlanak annak ellenére, hogy sokszor kifejezetten tartalmazza a hirdetés, hogy ilyen lehetőségekkel ne zaklassák az embert, akkor Önök olyan mélyre süllyednek, hogy az ember csak sajnálkozni tud azon a kétségbeesésen mely ráveheti Magukat az ehhez hasonló lépésekre, és higgyék el, abban a pillanatban már semmi esélyük nincs...
Így azt közölném, hogy köszönjük, de nem kérünk belőle. Nem azért mert nem akarunk meggazdagodni, hanem azért, mert ha Önök még mindig nem fogták fel, maguk sem fognak ezzel meggazdagodni! Ha meg már ezt tudják, akkor minek ez az egész?
Ha irodai munkát keresünk, vagy ápolóit, esetleg eladóit, akkor a leírt pozíciót értelmezni kérnénk ha lehet, ha pedig intellektuálisan borzalmasan magas Önöknek elvégezni ezt az alapvető feladatot és esetleg nem értik az álláskereső hirdetésekben foglaltakat, akkor inkább ne válaszoljanak, ne írjanak, ne ajánljanak semmit! Ugyanis ha eladni szeretnék egy közért pultja mögül, akkor nem akarok reklámokat nézegetni, kamu hirdetéseket feladni, vagy egyéb kattintásokkal x dollárt vagy forintot keresni, főképp, hogy tudom, hogy nem is fogok...Ha kérhetném, a hirdetéseiket a megfelelő rovatba adják fel, ami nem az egészségügy, kereskedelem, hanem mondjuk az egyéb kategória. Örülök, ha ezzel az információval segíthettem Önöknek a hirdetőportálok helyes használatának témájában.

Kedves "Névtelen"! Amennyiben szexpartnert keres, házasságának válsága, magányának csillapítása, vagy egyszerűen perverzitása okán, úgy megköszönnénk ha nem: nagyon nyitott, belevaló, diszkrét kvalitásokkal rendelkező titkárnőt keresne egész alakos fényképpel, hanem a megfelelő szexuális szolgáltatást nyújtó, esetleg társkereső rovatokban, nevén nevezett "alkalmazottat", ezzel is teret adva a valóban titkárnőre igényt tartó munkáltatóknak.
Hasonló szociális normák vonatkoznak, a stricikre, lányfuttatókra, masszázsszalonnak nevezett, ám de bordélyházként üzemelő vállalkozások vezetőire is. Aki k@rva akar lenni, az a megfelelően megfogalmazott hirdetésre azon nyomban fog válaszolni, aki viszont nem, az akkor sem adja el a testét, ha közvetlenül telefonon keresik meg az ajánlattal.

 Tisztelt szintén Névtelen barátom! ( nem az, de én udvarias próbálok maradni)
Amennyiben MLM-es, illetve ügynöki munkát szeretne ajánlani, kérjük használja az "Ügynök" szót, mert borzalmasan dühítő, ha egy irodai asszisztenst kereső hirdetésben megadott telefonszámot felhív az állást kereső ember, és végül rájön, hogy az amúgy is kevés pénzéből x összeget elpazarolt egy felesleges telefonhívásra, melyben kiderül, hogy Ügynökként alkalmaznák. Amikor pedig telefonon állásinterjúra invitálják, és végül egy termékismertetőn találja magát, a düh oly magas fokokat érhet el, hogy az már leírhatatlan, hisz ezt az  időt, komoly munkák keresésére fordíthatta volna. Megsúgom, hogy csalással toborzó cég, a saját idejét is pazarolja, mert ha a csalódás nem is, de a módszer bizalmatlanságot szül, és ezen a ponton már az sem akar ott dolgozni, aki esetleg a hasonló típusú munkát kipróbálná.Tehát, aki ügynököt keres, az keressen ügynököt, ügynöki munkára, akár "ügynök" jeligével. Érthető ez?

Összefoglalva, kedves "Névtelenek" ! Kérném Önöket, hogy adjanak fel érthető hirdetést,megfelelő rovatokban, és csak akkor zaklassák az embereket, ha azok kimondottan az Önök által nyújtott "munkalehetőséget" keresik. Higgyék el, akkor tutira jó helyen fognak kopogtatni, biztosan megfelelő munkaerőt fognak találni, akiket nem kell véres verítékkel győzködni azért, hogy beadják a derekukat.

Amennyiben levelem tartalma meghaladja mentális képességeiket, kérem nyugodtan jelezzék azt felém, itt a blogon, ígérem elmagyarázom még egyszer nagyon szívesen, hisz időm van: munkanélküli vagyok.

Helyzetjelentés a Munkaügyi központból

Megtörtént a megtörténhetetlen: végül elmentem a munkaügyi központba, és regisztrált állástalan lettem. Szégyen ide vagy oda, egyenlőre más választásom nem adódott, ráadásul ha amortizálódott végzettségem újra aktuálissá szeretném tenni, szükségem van az állam segítségére, mert sok mindenem van, de pénzem az nincs... Főleg annyi, amennyibe az OKJ-s oktatások kerülnek. Ehhez pedig első lépésben regisztráltatnom kellett magam a munkaügyi központba. Egy olyan "szép" napon mentem sorba állni, amikor a honlapjuk szerint csak az új munkanélkülieket fogadják. Jóval ajtónyitás előtt érkeztem, sok más társammal együtt, mert kemény három és fél órát szántak a honlap szerint erre a "projekt"-re, és szerettem volna sorra kerülni. A jelentkezők száma is megér egy két mondatot. Amíg ott voltam körülbelül harminc ember volt az aki ez ügyben érkezett. Ha nem vesszük figyelembe, hogy a hét többi napján is vannak jelentkezők,- csak ezen a napon egyszerűbb, hisz mi vagyunk a fő attrakciók,- akkor is nagyon elgondolkodtató a munkanélküliség aránya. A kirendeltség két kerület munkanélküliségére hivatott, és ha hetente "csak" harmincan érkeznek új regisztrálók, a helyzet igen csak elkeserítő.
El kell mondjam ( így írásban...), hogy bár csak a legelső terembe jutottam be ( státuszom ennyit tett lehetővé), ott nagyon megértő, és kedves fogadtatásban lehetett részem, ha azt nem vesszük, hogy a sorban állás másfél órája alatt fájdalmam a tetőfokára hágott , de ez az én egészségi állapotom, és nem a központ rovására írható momentum. Rémálmaimnak abszolút ellentmondott az ott dolgozó hölgy nem lenéző, nyugodt, kedves modora, melytől a helyet máris kevésbé éreztem kellemetlennek helyzetem ellenére. Muszáj ezt kiemelnem, mert amikorra az ember oda belép, addigra már a régi idézet szerint felhagy minden reménnyel, és nagyon jól esik, ha nem úgy néznek rá, mint egy haszontalan, munkakerülő, segélyből élősködő, selejt emberre. Bár oktatásról, és bármiféle konkrétumról esélyem sem volt kérdezősködni, az "állományba" vétel megtörtént, és kaptam egy kissé távolinak tűnő időpontot amikor már leülhetek a kikészített székekre, és behívnak majd név szerint, minden jelentkezés és sorban állás nélkül. Abszolút tapasztalatlan emberkeként ebben az időpontban reménykedem, hogy kérdéseimre a válaszokat megkaphassam, anélkül, hogy kellemetlenül érezném magam a mögöttem álló hosszú sor feltartása miatt. Így a továbbiakról még nem szolgálhatok információval.
Ellenben a hosszú ácsorgás alatt sok mást szemügyre vehettem. .
A falon, mindenki számára elérhetően van egy parafatábla, melyre álláshirdetéseket lehet kitenni. Végül is, hol lenne a legjobb helyen ha nem egy állástalanokkal teli épületben. Ugyanakkor lehangoló, hogy ezen a hatalmas táblán pontosan 7 azaz hét darab álláslehetőséget ajánlanak, és dátum nélkül csak abban bízhatunk, hogy frissítik ezeket, azaz nem található ott ebből az elenyésző mennyiségből egy sem, amely már fél éve ott van, azaz valószínűleg elvesztette már aktualitását... A munkák a következőek voltak nagy vonalakban:  kerti munka, személy és vagyonőr, kamion sofőr, teherautó sofőr, gyártósorra varrónő, és ha hiszik ha nem még egy ügynöki munka is helyet talált magának ezen a "szent" falon, melyen sok mindenre számítottam, de ügynöki munkára azért még sem... (arra ott vannak az ingyenes hirdetőportálok, melyeket már elöntött az ilyen és ehhez hasonló munkák özöne, és nem nagyon kérnek belőle az emberek...)
Ha valóban ennyi a felhozatal, akkor egy ijedősebb ember igen rosszul érezheti magát...
Hazajővén felmentem a munkaügyi központ honlapjára, és átböngésztem az ott található álláshirdetéseket. Fantasztikus dolgok vannak ott. A 48 000ft-os fizetést ajánlótól, a megváltozott munkaképességű munkavállalót autómosóként alkalmazni akaróig, mindenféle munkaadó jelzi munkaerőre való igényét. Ehhez már valóban nem szeretnék kommentet fűzni...
Összefoglalva, a munkaügyi központot túl lehet élni, az embert (egyenlőre) nem alázzák porig, ám de munkát mégis csak magadnak kell szerezned, mert azt ott nem kapsz, még ha az fontosabb is lenne neked, mint a segély. Ha mégis segítséget kapok ebben az intézménytől, első dolgom az lesz, hogy ezt megosztom az Olvasókkal.
Végül azért kifejteném, hogy a munka világába visszavezetést az állam helyében nem a három hónapra lecsökkentett munkanélküli segéllyel kéne megoldani, mert azzal az éhenhalást, és nem a munkába állást segítik. Ellenben alkalmazni kéne még néhány embert, akik valóban állást közvetítenek a munkaügyi központban, és így segíteni az embereknek a megfelelő munkahely megtalálásában.
Amúgy sem értem, hogy bár amikor van munkánk, az adónk egy kicsi része valamiféle munkanélküli alapba folyik (tudomásom szerint), most pedig lecsökkentették a segély idejét 90 napra, akkor mért nincs erre keret? Hogy lehet, hogy rengetegen panaszkodnak arra, pénzhiányra hivatkozva nem kapják meg a képzési támogatásokat, amikor valóban most ment végbe egy hatalmas spórolás a segélyek terén?
Akárhogy nézem, a "visszavezetjük az embereket a munkába", valójában az "elvesszük tőlük a támogatást, és magukra hagyjuk őket, hogy mi spórolhassunk" valóságot jelenti. Mert az emberek elmondása szerint mi történik? Bemegyünk, beregisztrálunk, három hónapig kapjuk a segélyt, aztán az állam le is tudta a "visszavezetést"...
Nagyon szeretném mindezt megcáfolni, így a téma egy darabig terítéken lesz. Reménykedjünk...

A "kézi levezetés" és egyebek

Üdv. Mindenkinek!


A következő bejegyzést csak felnőtteknek ajánlanám, és közülük is csak azoknak akik nem túl prűdek.
Az esetem nem lenne szokatlan, hisz sokakkal megesik hasonló,ám a történet egészét nézve, az Olvasó sem tudja majd hová tegye az eseményeket, legalábbis nekem nem ment...


Mint előző posztomban kifejtettem, több lábon szeretnék támaszkodni munkanélküliségem idején, hogy ha már nem jár a segély, vagy ha mégsem iskoláz be a munkaügyi központ, akkor ne álljak kereset nélkül egy olyan világban ahol lassan már esélyem sincs a munkaerőpiacon megmaradni. Ígértem is, hogy ezt majd bővebben kifejtem, így hát most megteszem. 
Jelen pillanatban a papír a mindent tudók Istene, így a szakmámon kívül nem kér belőlem senki, még a tiszteletre méltó Tesco sem... Ugyanakkor az is kiderült, hogy a végzettségem az egészségügy terén úgymond amortizálódott, így egyetlen munkakörre vagyok "papírilag" alkalmas, az ápolóira, amit viszont nem tudok ellátni, mert mozgásszervi betegségem ezt még a legnagyobb akaratom ellenére sem teszi lehetővé. Ám ez mind nem elég hátrány nekem, még továbbképezni sem tudom magam, az említett elavult végzettség okán, csak ha a már megtanult szakmát, újra megtanulom, és mellé biggyesztik az OKJ-s jelzőt. Mindezt alapjáraton 180 000 ft plusz vizsgadíjért, amire már "dolgozó koromban" sem futotta volna, így munkanélküliként ez a pénztelenség mondhatni fokozódott. Jelenleg várom, hogy a munkaügyi központ költ-e rám, illetve az oktatásomra, avagy nem. Dióhéjban ennyit a helyzetemről. 
Minden eshetőségre felkészülve ( és higgyék el már nem bízom abban, hogy ennél rosszabb nem lehet...), úgy gondoltam, hogy házi ápolást vállalok, és olyan szolgáltatásokat ajánlok e körön belül, amik mellett az egészségi állapotom nem romlik, vagy legalábbis megúszom hogy a jobb lábam lebénuljon.
Egy ideje már vonzott a házi ápolás munkakör, de a környező Önkormányzatoknál nem volt üresedés, végül pedig megpróbálkoztam magán cégeknél, akik ugyanezzel foglalkoznak. A magam szakállára végzett házi betegápolás ötlete pont egy ilyen cégnél tett látogatásom alkalmával fogant meg bennem, mivel a cég a következőket ajánlotta: 
Kapok 80 000 ft-ot havonta, ám de ezért a 80 000 ft-ért nekem kell megszereznem az ápolandó betegeket, akiket majd én látok el. Sőt! Ha nem szerzek x beteget úgy a fizetésem kb.: a felére csökken.
Az én kérdésem már csak az volt, hogy akkor mért is kell nekem ehhez egy cég? Ha magam keresem, magam ápolom a rászorulót, akkor nem tudom mit csinál a szolgáltató cég. Ha belegondolunk, azért nagyon ÁSZ üzlet ez... Mármint a szolgáltató cégnek... Valahogy én úgy képzeltem el, hogy ha kvalitásaim megfelelőek, akkor fel vesznek házi ápolónak, és beosztanak a betegek mellé. Ha van egy házi ápolással foglalkozó vállalkozás, akkor az én együgyű gondolkodásom szerint, ő hirdet, hozzá érkeznek az igények, kezeli a szerződéseket, a pénzt, engem pedig alkalmaz, hogy eleget tehessen a felkéréseknek. Ha mindezt magamnak kell megoldanom, akkor felesleges leszerződnöm ezért bárkivel is. 
Így neki álltam utána nézni a törvényi kritériumoknak. Ezek alapján én háztartási, és ház körüli szolgáltatást nyújtok, mely után nem kell adóznom, és az alkalmazómnak is csak bejelentési kötelezettsége van az állam felé, adózni nem kell. A TB-met magam fizetem, és ha akarok, fizetek az Önkéntes nyugdíjpénztárba. De ez már csak az én "gondoljunk a jövőre" mentalitásom felvezetése. 
És akkor itt jön a történet veleje. 
Komoly terveket csak komoly hozzáállással lehet kivitelezni, főképp akkor, ha azt akarjuk, hogy komolyan is vegyenek. Ezért úgy gondoltam, hogy az egyszerű hirdetések nem elegek ehhez, hisz a messziről jött hirdető azt ír amit akar, márpedig én komoly tevékenységet szeretnék folytatni ezen a területen, és azt akarom, hogy ezt az érdeklődők is lássák. Így egy ingyenes weblapon regisztráltam, és a férjemmel közösen készítettünk egy szakmai honlapot. Részletes leírások a szolgáltatásokról, a végzettségeimről, gyakorlati éveimről, elérhetőségekről, árról.. Egészségügyi témájú cikkeket, tanácsokat is tervezek elhelyezni rajta stb.
Amikor ez kész lett, akkor kezdtem el a hirdetési folyamatot. A hirdetésekben a honlapot is feltüntettem, hogy minden információt átnézhessenek az érdeklődők. A bizalom elnyerésére még  arcképet is feltettünk rólam, mind a honlapra, mind a hirdetések mellé.
Aztán jöttek az e-mailek, telefonok. 
Értetlenségem tárgya most következik... 
Már eleve azt nem értem, hogy egy " házi ápolást vállalok" című hirdetés kapcsán mért keresnek meg "keress otthonról sok pénzt" típusú emberkék, de a minap csörgött a telefonom, és a következő párbeszéd zajlott le:
a telefonáló úr közölte, hogy az interneten olvasta a házi ápolós hirdetésemet. Én mondtam, hogy állok rendelkezésére. Érdeklődött, hogy a fotó ( mely újra hangsúlyozom, egy egyszerű arckép, nyaktól felfelé, smink nélkül) valóban engem ábrázol-e, illetve hogy hány éves vagyok. Eme nagyon fontos információkra, amikor megkapta tőlem a - számára valószínűleg megfelelő - válaszokat, megkérdezte, hogy masszázst vállalok-e. Én marha, balga, naiv állat, a "mindent a vendégért" íratlan törvényt követve, mondtam, hogy ha ez a kívánság, nincs akadálya, bár nem vagyok szakképzett masszőr, sem fizioterepauta, így az nem a legszakszerűbb lesz. Az úr elmesélte, hogy "náluk" ( gondoltam, na ez is egy cég), 50-50 %-ban oszlik meg az ápolás, és a masszázs, és az lenne a kérdése, hogy a masszázs végén megoldható-e a kézi levezetés? Őszintén szégyenkezem, de elsőre valamiféle a masszázzsal kapcsolatos szakkifejezés után kutakodtam  gondolataim közt, majd egy pillanattal később már derengett a "szolgáltatás" kiléte, de abban bíztam rosszul hallok, és fokozva a feszültséget, és az úr zavarát, megkértem kedvesen, hogy ezt fejtse ki bővebben. Hát kifejtette újra, ezeket a szavakat használva, én pedig azt, hogy nem, ez nem az én szakterületem... El is búcsúzott kulturáltan ugyanakkor nagyon gyorsan. 
Tegnap pedig érkezett egy e-mail, melyben egy hölgy, angolul vall szerelmet nekem, és a mielőbbi kapcsolatfelvételt sürgeti. Ez nem csalás nem ámítás, nem valami facebook, vagy iwiw profil miatt érkezett, ugyanis a szakmai e-mail címemre jött a levél, mely csak és kizárólag a honlapon, és a hirdetésben található meg.


Átnéztem újra, meg újra az általam feladott hirdetéseket, a honlapot, és még a rólam közölt fotót is. Nem! Nem találom még a legkisebb, invitálást, ráutalást, vagy bármely kétértelmű szót, mondatot, semmit, amiből arra lehetne következtetni, hogy  szolgáltatásaim a valós, szakmai ápoláson kívül bármi másra is kiterjednének. A honlapon a következő idézet található( gondolom sok másik honlapon is, így nem egyedi, de sokat mondó) :


"Az ápolás olyan küldetés, mely megtanít minket arra, hogy ne mindig csak önmagunk
legyünk fontosak, hanem vegyük észre a másik embert. Hivatásként érdemes csak megélni,
mert különben elveszti valódi értékét"
Florence Nightingale 1820-1910

Akinek erről az jut eszébe, hogy kézi levezetést vállalok, arról inkább nem fejteném ki a véleményemet... Ezt az olvasókra hagyom.

Az 1997-es év egészségügyi réme üldöz...

Az egy dolog, hogy a munkaerőpiac nehéz terep, de a minap kiderült, hogy tanulással töltött fiatal éveimet, akár bulizással is helyettesíthettem volna. Sőt, a maga nemében többet érnék most vele, mert akkor lenne egy pár vagány történetem féktelen éjszakákról, lazán eltöltött évekről, és kitombolhattam volna magam. Leírnám röviden pályafutásom, ha nem haragszik az Olvasó, mert úgy kerek ez a történet, mely bemutatja, hogy lesz egy amúgy évekig tanult emberből a munkaerőpiacon, egy értéktelennek kikiáltott valaki.
Haverok, buli, f@nta helyett musculus sternocleidomastoideus-t, superficiális-t, magzati vérkeringést, és egyéb finomságokat bifláztam. Gyógyszereket csoportosítottam hatóanyag szerint, gyermek és felnőtt betegségeket magoltam, és szondázást, injekciózást gyakoroltam. Majd amikor mindezt elég mélyen elsajátítottam több év kemény tanulásával, akkor levizsgáztattak, én pedig lehúztam közel tíz évet az egészségügyben. Gasztroenterológián, endokrinológián, hematológián, immunológián, és elláttam a diabéteszest, a pajzsmirigy túl-vagy alul működésest, a hepatitis-est, az anorexiást, a leukámiást, a fiatal daganatost, vagy csak az egyszerűen legyengült öregembert. Eközben is tanultam, hogy még jobb legyek a szakmámban, és mert tanulni jó. Abból is levizsgáztam, bár sokszor éjszakai műszakból estem be a terembe, vagy késtem mert épp újraélesztettünk... De immár felnőtt szakápoló lettem, úgymond szakosodtam. Ez is elmúlt, és rám bízták egy egész szociális otthon gyógyszerállományának kezelését, kiosztását, leltárral, felelősséggel, és adtak érte egy ablaktalan szobát. Én balga, még itt is tanulni vágytam, és megint levizsgáztam, hogy némi Hospice tudománnyal erősítsem tudásom.
Aztán terhes lettem, életet adtam egy jól sikerült gyermeknek, nem tudtam három műszakot vállalni, elkóboroltam más munkakörökbe. Lebetegedtem, élek, de nem tudok emelni, beteget forgatni, szaladgálni, nem tudok hagyományos ápolónő lenni. Nagy trauma ez nekem. Aki olvasta a könyvet az tudja, hogy ez hivatás számomra, nem pedig valami félresikerült döntés. Épp ezért keresem a lehetőséget, hogy valami olyan munkakört találjak a betegek mellet, amit el is tudok végezni, anélkül, hogy lerokkannék...
Egyrészt keresem a megfelelő munkát, másrészt tanulni szeretnék, hogy még jobban szakosodjak.


Ennyi volt a rövid "élettörténet", most pedig következik, a pofára esésé..
Gondoltam, a kicsike végkielégítésemből, keresek egy számomra még megfizethető OKJ-s képzést, amelyet ráépíthetek a végzettségeimre. A fizioterápiát választottam, mert ebben a munkakörben nem kell emelnem, és amúgy is vannak benne elemek, amelyek kompetensek a saját betegségemmel, és tudják! a kellemest a hasznossal... Szép álom volt, de közölték, hogy az 1997-es egészségügyi politika úgy döntött, hogy fityisz annak aki előtte végezte el az általános ápolói és általános asszisztensi végzettséget adó iskolát. Így, ha én fizioterápiát, vagy tulajdonképpen bármiféle szakosodást elősegítő tanulmányt szeretnék folytatni, előtte el kell végezzem azt a tanfolyamot, amin elsajátíthatom azt amiből 1996-ban már sikeresen levizsgáztam, és amely alapjáraton is 180 000ft + vizsgadíjba kerül. Na majd, amikor ezt kifizettem és le is vizsgáztam, akkor befizethetek bármi másra még x ezer forint + vizsgadíjat, és potom százezrekért el is értem a célom...
De a Kedves Olvasó ismer engem! Tudja hogy én nem adom fel még a legvalószínűtlenebb helyzetekben sem. Nem én! Hisz lassan "életem értelmévé" vált a munkaerőpiac kihívásainak megfelelni, kiismerni őt, magamhoz édesgetni, és végre valahára megtalálni benne a nekem szánt helyet.
És Ő megint elhúzta előttem a mézesmadzagot, elém rakva egy hirdetést, melyben gyógyszerfelelősi pozícióra keresnek egészségügyi végzettségű, és esetleg ebben a munkakörben már tapasztalatokkal is rendelkező egyént. Amikor pedig jelentkeztem az állásra, hisz mindezekkel a kvalitásokkal rendelkezem, fel is hívtak, hogy találkozzunk személyesen. Oly csodás volt a dolgok ilyetén alakulása, mint amilyen messze a munkavégzés helye a lakásomtól. De mit sem számít ha naponta most már három óránál is többet kell utaznom, amikor minden más tökéletes. El is mentem, és út közben már a következő posztomon gondolkodtam...  Milyen szép lesz leírni az Olvasóknak, hogy még el sem jutottam a valódi munkanélküliség stádiumába, amikor is már új munkám adódott, valamilyen hihetetlen csoda folytán... bla bla bla
Ám jelenleg az 1997-es év üldöz engem, az árnyékomba szegődött, nem hagy békén az egészségügyi törvényeivel, és le akar radírozni a munkaerőpiacról. Az állásinterjún a hölgy erre a dátumra hivatkozva D kategóriás egészségügyi dolgozónak sorolt be, mely nem tette lehetővé, hogy az állást betöltsem, ám jó hír, hogy ápoló még mindig lehetek a papírjaim szerint, a rossz hír az, hogy az egészségi állapotom szerint meg nem....


Mivel a fentebb felsorolt pénzösszegek nem állnak rendelkezésemre, és ez már csak rosszabb lehet mivel munkanélküli lettem, ezért egy lehetőségem maradt: a munkaügyi központ támogatása. Ha beiskoláz minden rendben. De mi van ha nem? Ebből kiindulva, és az abszolút létfenntarthatatlanságot elkerülendő, egy másik tartóoszlopot is el kezdtem építeni munkaerő-piaci helyzetem ledőlni látszó építménye alá. Ám az egy másik poszt témája, mely arról szól majd, hogyan leszünk kényszervállalkozók...