2013. január 29., kedd

Skarlát betűt a dohányosokra!



Egy ideje már ismerjük egymást igaz? Hát akkor nagy vallomást teszek nektek, úgyhogy figyeljetek NERtársak!
Voltam már rokkant, közmunkás, munkanélküli, vagy bepalizott munkavállaló, bivalybasznádi Annus néni, bohócügy államtitkárt kereső mesehős, és még sokan mások, most pedig előveszem dohányos énemet...
Ennek alapján mesélem el a történetem, vállalva ezzel a megvetés különböző formáinak rám zúdítását...
Szóval én csak rá szeretnék gyújtani, úgy mint ahogy valakik kávézni szeretnének, vagy sütikét eszegetni. Ok, rendben, én is kávézom... na jó, sütikézni is szoktam... de hagyjuk ezt most! Egyszerre egy bűnömmel is elég szembenéznem...
Az úgy volt, hogy megszülettem, felnőttem és mire feleszméltem már rendszeres vásárlója lettem a sarki dohányboltnak. Jól éreztem magam. Kávézóba jártam, szórakozóhelyeken buliztam, dolgoztam, és közben elfogyott pár szál cigi. Azután kijelöltek dohányzó és nem dohányzó helyeket a vendéglátó egységekben, vonatokon, munkahelyeken. Teljesen jogos volt, hisz a nem dohányzó állampolgároknak mért is kellett volna beszívniuk azt a füstöt amit mi "gyártottunk". Szép idők is voltak ezek... Mindenki elégedett volt, és mégis szabad. De aztán még sem... Úgyhogy azt mondták, ne dohányozz a buszmegállóban, csak ha az ugyanott állókat ez nem zavarja. Egyértelmű, és egyszerű szabályként éltem meg, hisz alapból nem fújtam a füstöt másra, mert ugye a mondás szerint az a szépre száll... én meg nem így szoktam ismerkedni, meg nem is BKV-járműre várva... Jól volt ez is így. Ezután új törvény jött, miszerint most már a busz és egyéb megállókat tilos még megközelíteni is égő cigarettával olyan öt méteres körzetben, és az aluljárókban pedig még a nikotinra gondolni is csak óvatosan... A vonatok összes kocsija is csak „nemdohányzó”- ként kezdett el üzemelni. Tavaly nyáron a Balaton felé vettem az irányt, és Székesfehérváron, ahol a vonat elidőzött, egyenesen a főutcán találtam meg azt a helyet ahol békésen elszívhattam azt az egy szál cigarettát, ami jól esett.  Ezen a ponton már kicsit sz@rul kezdtem érezni magam, mert olyan volt mintha valakik szívózni akarnának velem, miközben én már minden íratlan, és az egyre gyarapodó írott szabályokat is maradéktalanul betartom. De empátia készségem igen fejlett, így hát azon bunkó dohányosok számlájára írtam az események folyamatát akik nem ismerik a kulturált cigarettázásnak még az alapjait sem, ezzel hergelve a társadalom azon részét amely nikotin-függőségtől mentesen éli az életét.
Ahogy a dohányzókra vonatkozó törvények sokasodtak, úgy lettek egyre kisebbek a dohányzásra kijelölt helyiségek, melyeket mintha az ablakméretek alapján választottak volna ki:  azaz minél kisebb volt az ablak egy szobácskában, raktáracskában, annál valószínűbb volt, hogy az lesz a dohányzásra kijelölt hely... Jártam 5 és 10 négyzetméter közé tehető dohányzó helyiségekben, ahol az ablak kb. 1,5 m X  0,5 m nagyságú volt, és csak bukóra lehetett kinyitni. Ebbe járt dohányozni úgy egy tucat ember, ha nem több… Azon túl, hogy az ember úgy érezte, direkt szórakoznak vele, ez a helyzet egyenes következménye lett a következő dohányosok elleni törvénynek: azaz, hogy megszüntették ezeket is, mivel ( óh, mily meglepő!...) jó büdös volt a környékükön. Igen, szinte hihetetlen, de szellőztethetetlen helyen, ott távozik a füst ahol utat talál...
 És én kimentem, szabad térbe, bejárat elé, vagy ahol nem volt még tilos elszívnom azt az egy-egy szál cigarettát, amiért megdolgoztam, ami jól esett, ami az én nagy bűnöm. A megbántottság már ott volt a szívemben, de amit előírnak azt be kell tartani. Betartottam. De ez sem volt elég! Bárhogy igyekeztem minden előírásnak megfelelni, és kimentem ha esett, ha fújt, ha ezerrel sütött a nap, csakhogy megkíméljem dohányzásom következményeitől a nemdohányzó embereket, már nem tűrhették jelenlétemet a szabad ég alatt sem. Elüldöztek öt méterrel a bejáratoktól, de még a kerthelyiségekből és azok bejárataitól is.
Most már tulajdonképpen sehová nem tudok beülni egy finom kapucsínóra, melyet egy cigaretta társaságában oly nagy élvezettel fogyasztottam el azelőtt. Pohárka bor és barátok társasága egy kerthelyiségben, kizárt számomra. Gyűlölt személy lettem, hisz el merek szívni pár szál cigarettát élvezettel, és ez aztán hallatlanul pimasz, sértő, TB- kassza pusztító cselekedet, mely miatt most már csak nekem, és dohányos társaimnak nincsenek abszolúte jogai, legyünk bármennyire tapintatosak, kulturáltak, megértőek.
Jelenleg várom a törvényt mellyel kerületek, majd városok határaitól is csak 16 kilométerre lehet majd cigarettázni, azt is csak feltartott táblákkal, hogy „BŰNÖS DOHÁNYOS VAGYOK! DOBJ MEG KŐVEL PAJTÁS!”…

Szóval én csak rá szeretnék gyújtani, úgy mint ahogy valakik kávézni szeretnének, vagy sütikét eszegetni…

2013. január 28., hétfő

Hej, közmunkások! Irány a jacht-club!


Drága atyánk, Viktorunk! Minden magyarok megmentője! Te, aki havi 47 ezerért ( most már asszem' 49 ezer is van az...) adtál közmunkát kezünkbe,  nem kivételezve senkivel aki munkanélküli és persze akinek anyagi szintje megfelelően alacsony ahhoz, hogy (mint ahogy egyik udvaroncod oly találóan megfogalmazta)  "mosolyogva" végezhesse az önkormányzatok által kijelölt feladatokat. Van köztünk mérnök, gyermekes családanya,diplomás és alulképzett 50 éves, meg még sokan mások... Szóval tényleg nagy az esélyegyenlőség közmunka berkekben. Na jó! Azért egy kicsit irigykedünk a hódmezővásárhelyi társainkra akik közalkalmazotti feladatokat látnak el közmunkás bérért, mert azok mégse' csak gereblyéznek... De nem panaszkodunk, hisz errefelé is akadnak jobb sorsúak, akikről azt hallani, hogy egyenest' a polgármester földjein munkálkodnak, ami persze munka szempontjából nem könnyebb, de mégiscsak nagy megtiszteltetés a közmunkás szívnek. Úgyhogy rendben van itt minden. Tényleg... Amiért meg merlek szólítani közmunkás létemre drága Viktor - és eme vakmerőségemért előre, közte meg utólagosan is elnézésedet kérem... - az az, hogy megköszönjem neked azt a nagylelkűséget amit irányunkba tanúsítasz, midőn nyaralást igyekszel összehozni nekünk egy tihanyi jacht-clubba...
Az egyik szemem sír a másik nevet, hisz öröm ez nekem, mint kamaszfiúnak az első petting, de bánat is mert sajnos nem tudom majd igénybe venni ezt a nyaralást.
Mielőtt még a hálátlanság bélyegével illetnél, megmagyarázom... Szóval az van kedves Viktor, hogy először is nincs internetem, aminek segítségével regisztrálhatnék erre a nyaralásra. Nem fizettem én arra elő, mert minek, ha számítógépem sincs...
Ez egyértelműen az én hibám, hisz 47 ezerből nem hogy megélni de Lázár tekintetes úr szerint még egy kicsit félre tenni is lehet. Ám ezen én elbukom hónapról hónapra... Nagy lábon élek, más magyarázat nincs is erre.. Nem tudom megbecsülni a közmunkabért. Számlákat fizetek, meg még eszem is, és az egyiket olyan nagy felelőtlenséggel teszem, hogy sokszor a másikra már nem is futja. Most is hideg volt, és befűtöttem, aztán kijött a 40 ezres számla, a maradék 7000-ből meg ettem.../ volna... de épp nincs most itt minálunk közmunka, úgyhogy a 47 ezer forintról is csak álmodtam...
Hát látod drága jótevőnk, így alakult ki, hogy aztán soha nem lett számítógépem, de még kecském sem, és még annyi kis félrerakott tartalékkal sem rendelkezem, hogy az útiköltséget állni tudjam. Szégyenlem is magam rendesen...
Azért mielőtt befejezném hozzád írt levelem, még ajánlanék egy lehetőséget. Mi lenne, hogy ha azt a pénzt amit a nyaralásomra szántál, inkább az oktatásomra, továbbképzésemre költenéd? Gondolj bele! Ha munkaerő-piacképes lennék, hosszú időkre ledobhatnál a válladról, és még ilyen leveleket sem kapnál tőlem...
Minden esetre jó szívvel ölellek. Matolcsynak meg adj egy csókot a nevemben, na nem azért mert jobban szeretem mint téged, csak neki meg szép a szeme...
Üdv.: Köz Munkás

2013. január 26., szombat

Munkáltatók vs. Munkavállalók: Kommunista és egyéb diktatúrák áldozatainak emlékn...

Munkáltatók vs. Munkavállalók: Kommunista és egyéb diktatúrák áldozatainak emlékn...:
"... hogy is nevezték meg? : " kommunista és egyéb diktatúrák"... Ugye teccik érteni? Tehát ezt a napot ugyan a diktatúrák áldozatainak szenteli az ország, de azért megsúgja, hogy a rossz dolgok közt is kiemelkedő a " k"- betűs korszak. És hogy hatásos legyen az ideológia, már kisiskolás korban elkezdik a finom terelgetést..."

Kommunista és egyéb diktatúrák áldozatainak emléknapja február 25...


Budapest egyik általános iskolájában, - történetesen ahol a kisfiam is tanul, - az ez évi ünnepek, megemlékezések közt a szokásos témájúak mellet a következő is szerepel: "február 25. Megemlékezés a kommunista és egyéb diktatúrák áldozatairól" .
-Na most ezzel meg mi a gond? - kérdezi a rendes NERtárs.
Nem kötegszem én, de tényleg...
Akár  még hasznosnak is tartanám, ha munkaszüneti napként üzemelne, hogy a családok egy nappal többet lehessenek együtt, mely valljuk be egy kisiskolás, gyermeki léleknek mindenképp felemelőbb és egészségesebb mint diktatúrákról értekezni... Ám félreértés ne essék, nem állítom, hogy ez úgy rossz ahogy van. Mindössze nagyon nem tetszik az a picikét jobbra csúszó ideológia nevelés, amelyet cukros bácsiként egy nemzeti, megható celofánba csomagolva kínálgat az állam a gyerekeknek.
Akkor most részletezném a problémát:
 A diktatúrákat soha nem szoktam elemezgetni, mivel gyerekként éltem át már a  rendszerváltást is, tehát igazi tapasztalati véleményem nem is lehet egyik hasonló korszakról sem. Ugyanakkor hozzátartozik a múltunkhoz, ezt is elismerem. Épp ezért abszolút nem azzal van a bajom, hogy a diktatúrák történéseiről is tanulnak a gyerekek. Február 25.-e viszont nem ilyen képet rejt magáról, mert, hogy is nevezték meg? : " kommunista és egyéb diktatúrák"... Ugye teccik érteni? Tehát ezt a napot ugyan a diktatúrák áldozatainak szenteli az ország, de azért megsúgja, hogy a rossz dolgok közt is kiemelkedő a " k"- betűs korszak. És hogy hatásos legyen az ideológia, már kisiskolás korban elkezdik a finom terelgetést. A fiam és évfolyamtársai most 9-10 évesek... Ha évről évre ezt a fajta megemlékezést folytatja egy-egy iskola, szép lassan kinevelődik egy olyan generáció amelyik ha meghallja, vagy látja a " diktatúra" szót, elsődlegesen a kommunizmus fog róla eszébe jutni, és más hasonló korszak eltörpül majd mellette. Na így ez nekem nem igazán kell! Mert most akkor a  diktatúrák áldozatairól emlékezünk meg, vagy ideológia nevelést tartunk? Egyáltalán nem mindegy! Épp ezért utána néztem, hogy mi is ez, hogy került be a "köznevelés"-be. Bizony, utána kellett néznem, mivel tavaly ilyenről még nem hallottam, legalábbis az általános iskola berkein belül nem, ahová a fiam jár.
2000-ben alkotta meg az akkori kormány ( na vajh' kik is voltak azok?...) ezt az emléknapot. És, hogy büszkélkedjek, épp az én lakhelyem jelenlegi polgármestere ajánlotta a február 25.-i időpontot, nevezetesen Ughy Attila, többek közt a következő szavakkal: 

"... az időponttal kapcsolatos problémáim inkább technikai jellegűek. A technikai problémák közül az általános vitában már szintén jeleztem az egyiket: az április 2-ai időpont a húsvéti ünnepkörhöz kötődően nagyon sokszor a tavaszi szünethez kapcsolódik. Erre a hétre, a nagyhétre és a nagyhetet követő két napra az iskolákban általában tavaszi szünetet szoktak elrendelni. Egyszerű számítások alapján kiszámítható, hogy a következő tíz esztendőben hány alkalommal esik ez az április 2-ai időpont a nagyhétre vagy a nagyhét utáni közvetlen két napra. Tehát ez azt jelenti, hogy körülbelül hat alkalommal a következő tíz esztendőben tavaszi szünetre esne ez az április 2-ai időpont. Az előterjesztő szándéka és célja az volt, hogy ebben az időszakban az iskolákban, elsősorban a középiskolákban emlékezzenek meg a kommunista diktatúrák áldozatairól, és ily módon, ha tavaszi szünet van, ez problémákat vet föl..."    (Forrás: parlament.hu és itt a LINK is.)

Szóval na! Érti minden NERtárs már hogy hogy van a mi van, igaz?
Na most mint említettem ez-eddig nem hallottam az általános iskolai verzióról, ami mint kiderült nem is csoda.
A Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. június. 13.-án elfogadott 58/2000. (VI. 16.) sz. határozata rendelte el a következőket:
"1. Az Országgyűlés
a) szükségesnek tartja, hogy a kommunista diktatúrák áldozatairól történő megemlékezésnek minden évben emléknapja legyen a középfokú oktatási intézményekben;
b) javasolja az emléknap dátumául február 25-ét;
c) felkéri a Kormányt, hogy megfelelő egyeztetések után 2000. július 31-ig hozza meg intézkedéseit az emléknap középfokú oktatási intézményekben történő bevezetésére."  (Forrás:  LINK )

 Na most hogy ez az emléknap hogyan csúszott át a középiskolákból immár az általános iskolákba is, azt nem igazán tudom, hacsak nem az alapján módosítottak ezen a határozaton, amit arany Viktorunk nyilatkozott tavaly február 25.-én a a terror háza előtt, miszerint azt szeretné, ha a kommunizmus áldozataira való emlékezés beépülne a közéletbe. Már pedig ha az ő szája szól, az NERországban nem pusztán nyilatkozat, hanem maga a kinyilatkoztatás...
Hogy esetleges figyelmetlenségemet kiszűrjem még egy pedagógus anyukát is megkérdeztem a témáról, hisz ő két részről is érintett: kisiskolás gyermeke van, plusz aktívan tevékenykedő pedagógus egy iskolában. Náluk sem volt ilyen tavaly még, és egyenlőre az ideiről sem tud, de rá fog kérdezni. 
 Addig is vonjuk le a konzekvenciát: csináltak egy emléknapot valamikor 2000-ben, amit aztán bevezettek a középiskolákban is. Valójában nem lehetett nagy visszhangja, ha vannak akik nem is ismerik a dátumot, amikor erről kéne emlékezni. Tényleg vannak ilyenek. Márpedig ez úgy látszik nem tetszik a NER-nek. Ezért most már - egyenlőre úgy néz ki - hogy levitték a korhatárt arra vonatkozóan, hogy mikortól komcsizzunk egy kicsit, és már egyes általános iskolákban is beépítik a picike fejekbe a "tudnivalót"... 
Önállóan gondolkodni tudó és akaró emberkét próbálunk nevelni a férjemmel. Az erkölcs, a szociális érzék és a tudás, tudni akarás az amiben terelgetjük őt, hogy majd ha felnő, vallástól, politikai "akármitől" független ember legyen, aki majd maga dönti el mit akar, akinek saját véleménye van. Így az idén február 25.-én a " kommunista és egyéb..." dolgok helyett mi nagy társasjáték napot tartunk, meleg teával és sütivel. Ha pedig rákérdez, hogy mi az a diktatúra, majd elmondom neki a korának megfelelően és korrekten én.
Kisgyerekeket bevonni aktuálpolitikai "izékbe" szerintem már tényleg a legalja...

2013. január 22., kedd

A M3-as metróvonalon bekövetkezett a sín-törés!



Na! Végül a metró-sín csak eltörött... M3-metróvonal Corvin-köz. 100 milliárd kéne, de nincs. Van helyette " befoltozzuk használt síndarabokból, és majd még lassabban megyünk, közben pedig napi imát mondunk, hogy ma is sikerült megúszni..." megoldás!
Nem szívesen rugózom a BKV, BKK idegein, most már rendszeresen. Tényleg nem, mert szükségem van rá. Abszolút képben vagyok a téren, hogy még a fenntartásra sincs elég pénz, nemhogy egy hatalmas felújításra... Csak nem látom a jövő egy icipici töredékét sem. Valamit, ami majd, egyszer, valamikor... reményt sugallna. Merthogy nem történik semmi! Valami olyasmire gondolok, mint egy metrófelújítási alap, amire ha lassan is, de csepeg némi lóvé. Avagy bármi hasonló, ami előbbre visz a megoldás úján. Ehelyett csak széttárt karokat látok, boci szemű illetékesekkel, és egy-egy rövid mondattal, hogy " hát pénz kéne, de nincs...", majd pedig az élet ebben megnyugodva megy is tovább. De meddig? Meddig kell várni arra, hogy legalább valamiféle tervek, átgondolások egyéb kezdő lépések szülessenek a metróvonalak, szerelvények felújítására?! Tényleg meg kell várni a katasztrófát? Az illetékesek még mindig nem érzik, hogy ez már az utolsó utáni perc?





Ha pedig nem ekkora a gáz, akkor tanácsolnám a  BKV, BKK- nak, hogy a kommunikációjukért felelős embereket cseréljék le, mert valahogy nem hallottam olyan nyilatkozatot, hogy : " Hé! Tik' akik utaztok! Legyetek nyugiba', mert tuti biztonságban vagytok még így is, mi meg majd kidolgozunk valami tervet, hogy megoldódjon a helyzet!"
Ha dolgoznak a megoldáson, akkor azt hasznos lenne közzé tenni.
Ám, ha még terv sincs mostanra, amikor már túl vagyunk a " kiégett, elfüstölt, rászakadt, befolyt, elrepedt, eltörött" verziókon, akkor mégis csak foglalkoztat az a kérdés, hogy minek kell ahhoz történnie, hogy végre elkezdjenek tenni is valamit az illetékesek?

2013. január 8., kedd

Egy utas levele Vitézy Dávidnak!

Bocsi, hogy tegezlek, mert tényleg nem tiszteletlenségből, csak hát ha a fiam nem is, de az öcsém simán lehetnél... Sokra vitted, úgyhogy büszkék vagyunk rád itt NERországban!
Na most, hogy így összehaverkodtunk bemutatkoznék : LBM vagyok, egy igazi rendes NERtárs, aki megveszi minden hónapban a BKV bérletet, akár az általad megemelt áron is. Most is itt ülök a buszon, (de ne ijedj meg, ha a cellainformációk szerint hamarosan a metrón leszek). Szóval tényleg! A budapesti tömegközlekedés világszerte elismert. Meg még tényleg mennek is ezek a járművek, szóval le a kalappal. Azt nem mondanám, hogy időnként nem félek rajtuk amikor füstölnek meg ilyenek.... Néha meg amikor azt hallom, hogy az államkassza már megint kisegítette a BKV-t a bajból, neked meg jutalmat helyeznek kilátásba, akkor egy egészen másfajta levelet szeretnék írni neked, mivel a 80 ezres fizumból mindjárt csak 70 ezer marad nekem, amikor azt a tízest neked adom minden hónapban, hogy végül füstölgő metrón játszak "kijutunk-e az alagútból vagy sem " játékot, és egy ici-picit elégedetlen vagyok... De azé' mégis eléldegélek békében veled meg a tömegközlekedéseddel. Komolyan! Hát látsz te olyat a tv híradásokban, hogy egy bepöccent utas őrjöngve szid téged mondjuk a Deák téren? Na ugye, hogy nem! Sőt, a pénztárost a kis papírszerű bódéban,- amikor már taknya-nyála egybefolyik mert olyan náthás és konkrétan rossz látni, hogy majd meg fagy, - na őt sem dumálom rá, hogy ezt a tákolmányt szedjük ripityára, rakjuk dobozba, és küldjük el a Te címedre Dávid, azzal a kis üzenettel, hogy árulj jegyeket és bérleteket te ebben a nyitott papírmaséban, mínusz 10 fokban, a fantasztikus metróbejarátokra jellemző huzatban, úgy napi 8 órán át... Ja! És ezt mosolyogva tedd!
De a szavamat nem hallhatod, csak a 10 ezresem zörgését, amit - kizárólag a normálisabb munkaviszonyokat biztosító (tehát az emberkínzás határait nem súroló), fedett, a fagyos huzattól védett, normál pénztárban - befizetek. (Idén egyszemélyes bojkottot hirdettem a fent említett bódécskákra, hogy ha már fagyoskodik a "benne" dolgozó, legalább hagyjam békén szegényt...)
Szóval beláthatod, hogy tényleg angyali türelmem van. Na most eme tulajdonságom amennyiben értékeled, akkor azért lenne egy kérdésem. Most hajnal fél hat van. ( A poszt este fog a netre menni. Csak azért szólok, hogy nehogy megzavarjon a szitu...) Itt ülök a buszon, és -6 Celsius fok van. Mi lenne, ha a 10 ezerért amit adok, esetleg a szolgáltatás részeként be lenne fűtve a busz, és nem fagynék meg, minden rohadt reggel?   Persze hallottam már olyan történeteket, hogy valaki, valahol, valamelyik buszon utazott, és működött a fűtés, de ezt úgy a mesék, és csodák kategóriájába sorolom, mivel én ezt személyesen, mondjuk úgy az elmúlt másfél hónapban összesen kétszer tapasztaltam meg. Na most minden egyes nap négy buszt veszek igénybe, végállomástól végállomásig, tehát az nem történhet meg, hogy még, vagy már nem megy a fűtés, mivel az első megállótól az utolsóig ott ülök, és fagyoskodom.
A sűrűn hangoztatott " fizess a szolgáltatásért" szlogen, valóban helytálló, de normális üzleti körökben, az úgy szokott történni, hogy én fizetek, és cserébe kapok egy valóban normális szolgáltatást. Na most én már lemondtam arról, hogy szép, igényes járműveken közlekedjem... Arról is, hogy mondjuk a metróban a teljes biztonság érzetével utazzam... Szemet hunyok afölött, hogy milyen körülmények közt foglalkoztatják eme nemes vállalatnál a dolgozók egy részét... De nem lehetne, hogy mindezt ne megfagyás-közeli állapotban tegyem?

Üdv: egy utas