Azt állítják megyünk előre. Nem vagyok szakember, nem tudom mit látnak akik azok, de én semmi ilyesmit. Ellenben nyomort, elkeseredést, félelmet azt igen. A legelképesztőbb reakciók nyernek teret manapság, és én körbenéztem miért. Látni szerettem volna a választ arra, hogy a 21. században miért vannak emberek akik otthonra gyűjtik a lisztet, rizst, konzerveket, mélyhűtőbe élesztőt? Miért mondják: az ékszereik majd jók lehetnek, ha nem lesz pénz kenyérre...? Hogy mi visz rá valakit arra, hogy szíven szúrja magát egy intézmény közepén...? Abszurdumnak tűnik, de valóban ez van.
A kormány szerint harcolunk. Csatát ugyan még nem nyertünk, de az áldozatok már meg vannak.
Lajos (56) (ahogy fentebb már szóba került) szíven szúrta magát a nyugdíjbiztosító kellős közepén, mert a kormány intézkedései alapján immár 28 500 ft-ból kellett volna eltartania magát, pedig bizonyára az addig kapott összegből sem élhetett királyként.
Sándor (57) kiugrott a harmadik emeletről, amikor a végrehajtók megérkeztek, hogy elvegyék amije még van.
Marika néni 82 éves volt. Nyolcvankettő. Ő is a zuhanást választotta, de előtte még felgyújtotta otthonát, azt az otthont ahonnan az önkormányzat akarta kilakoltatni, mert fél milliós tartozása alakult ki apránként feléjük, amit gondolom, ha eddig részletekben sem tudott fizetni, így egyben meg még úgy sem.
Éva 51 éves, becsülettel dolgozó családanya volt, de ez mit sem ért. Kemény munkával sem tudott kilábalni a devizahiteléből, és ő is az öngyilkosságot választotta megoldásnak.
Hasonlóan tett egy ügyvédnő, két vállalkozó és bizonyára még nem teljes a létszám, de tovább nem bírtam keresni, mert ennyi szörnyűség is elég volt nekem.
A hitel felvétel nem kötelező, én is tudom. Sőt, magam is vettem fel hitelt. Csak személyi kölcsönt, nem mást, de azt én ugyanúgy nyögöm mint mások. Kikalkuláltam mennyit , hogyan, miből, és bizony azt is belekalkuláltam amit felvilágosításként közöltek, vagyis az árfolyamkockázatot, amit max. 2-3 ezer forintra saccoltak. Lehetne hibáztatni a bankárt, az ügynököt, vagy akár az összes alkalmazottat aki bankban merészel dolgozni, de igazságtalan lenne. Lássuk be, pár éve amikor a hitelfelvételi dömping ment, semmilyen jel nem mutatott arra, hogy olyan hatalmas mértékben változhat az árfolyam mint amit most tapasztalunk. Mert ne feledjük, hogy ezek a bedőlt hitelek, nem egy-két évesek.
Persze nem csak az árfolyamváltozás az egyedüli bűnös, hisz a világválság borzalmasan megnövelte a munkanélküliséget is, és ahol egy vagy akár annyi keresetből sem éltek, azoknak az ételre és a közüzemi számlákra is nehéz volt összerakniuk a megfelelő összeget, ezért újabb adósságokat is termeltek a megélhetésért, amik a későbbi terheket csak növelték. De én arra is emlékszem, hogy egy nap bementünk a bankba és 21 000 ft volt amit be kellett volna fizetnünk, majd a harcias kormányunk nyilatkozott valamit a nyilvánosság előtt, és amikor pár nap múlva visszatértünk a bankba, már 28 000ft lett a 21 000-ből. Talán nem is önmagam miatt szörnyülködöm, csak az jár az eszemben, hogy ha az én kisebb hitelemre ekkora terhet rótt a "gazdasági szabadságharc", akkor milyen hihetetlen összegek alakulhattak ki azoknál, akik mondjuk egy egész házat hitelből vásároltak? Innentől a fenti események már nem is annyira bizarrak, bár kétségtelenül borzalmasak, és nagyon szomorúak.
A rokkantak történetei is magukban hordozzák a tragédiát. A kormány álláspontja szerint sok ma Magyarországon a munkaképes, ám de rokkantsági nyugdíjból élő ember. Hazudnék, ha azt mondanám nem hallottam még ilyenről, bár nem tudom mit higgyek. Tudomásom szerint a rokkantakat időről időre visszarendelik felülvizsgálatra, mely alkalmakkor újra döntenek arról, hogy az egészségi állapota megfelelő e a munkavégzésre. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ha valaki valóban "csaló", az rendszeresen ki tudja játszani a bizottságot. Ha ilyesmi valóban megtörténne, az valójában a bizottságokban dolgozó embereket minősítené, véleményem szerint...
Az amúgy is megtörténő rendszeres ellenőrzések miatt, és a kotnyelességem eredményeként megtudott információkból veszem a bátorságot ahhoz, hogy azt mondjam, ez csak hülye duma!
Ha folyamatosan ellenőrizték eddig is a rokkantak állapotát, mi szükség van arra, hogy most tömegével rendeljék be őket felülvizsgálatra? Ha valóban "csalókat" keresnek, hogy történhet meg az, hogy agydaganattal küszködő embert küldenek vissza a munkaerőpiacra? A közelmúltban egy embert, akit ötször műtöttek a gerincével, és jelenleg könyökmankóval tud csak járni, visszaminősítettek, és ezzel havonta körülbelül 29 000 ft-ból való megélhetésre ítélték.
Olyan információkat is találtam, miszerint 2 perc vizsgálat, és egy vérnyomásmérés alapján döntöttek a mélyen tisztelt bizottságban arról, ki munkaképes és ki nem az. Rám még a háziorvosom is több időt szán, pedig nem akarom leszázalékoltatni magam.
A helyzet az, hogy embertelen spórolást végez jelenleg a kormány. Embertelen és megalázó ami jelenleg történik. Már alapvetően az megalázó, hogy a rokkantsági nyugdíjat segéllyé silányította le, de maga a dolog kommunikációja is ezt a célt szolgálta. Azzal az érvvel, hogy itt sok a csaló rokkant, nagy csinnadrattát rendeztek a médiában, majd tömegesen visszarendelték őket a bizottságok elé, ezzel azt jelezve, hogy "Most aztán reszkess beteg ember! Ha pedig úgy döntünk eléggé döglődsz, légy hálás, hogy kapsz tőlünk ételre valót!..."
Én csak azt tudom, hogy aki még bírja, és van lehetősége, az dolgozik, és nem kíváncsi az állam nyújtotta rokkant nyugdíjra. Jelenleg betegen, fájdalomcsillapítót szedve dolgozom, hogy fenntartsuk magunkat. Az OEP hónapokig nem fizette ki a táppénzemet. Pedig nagyon kellett. Kórházra, gyógyszerre, kezelésekre. Ez volt az oka annak, hogy orvosi javaslat ellenére vissza mentem dolgozni, és hogy jelenleg nem akarom megműttetni magam. Ha ugyanis megműtenek és az OEP ilyen fantasztikusan "megbízhatóan" fizet, akkor nem tudom mi lesz, mert akkor nem lesz lehetőségem legyűrni a fájdalmamat, és dolgozni menni. Van ugyanis ami nem az akaraton múlik. Tényleg van.
Azt mondják, Magyarországon nagyon sok a beteg ember. Ebben bizony nagy mértékben közrejátszik, hogy egy magyar embernek nem mindig adatik meg, hogy rendesen meggyógyuljon. Ha csak az én picike egyszerű példámat vesszük, benne van a pakliban, hogy esetleg az állapotom még rosszabbra fordul, hisz mozgásszervi betegségem csak súlyosbítom azzal, hogy erőszakosan terhelem, mert muszáj. Eközben eszem a gyógyszereket, hogy mindezt kibírjam. Egy-két év múlva a májam a gyomrom ennek bizonyára kárát fogja látni, de tény, hogy akkorra örülni fogok ha megúszom a műtétet és még talpon leszek. 34 éves vagyok.
A katasztrófa még sem ez, hanem a következő: az én havi táppénzem, melyet az OEP oly nehezen juttatott el számomra, havi 36 000 ft-os "hatalmas" összeg volt. Lajos rokkantsági járadéka még ezt sem érte volna el, ha nem szúrja szíven magát...
Én csak beteg vagyok, aktív dolgozó. Lajos rokkant volt, esélye sem volt a munkára...
