Rokkant-helyzet 1

Bár már volt szó itt a rokkantakról, de amit jelenleg velük tesznek, az napról napra jobban körvonalazódik, és időről időre kénytelen vagyok visszatérni rá. Meg van a magam problémája, és a munkanélküliek nevében kommunikálok itt a blogban, mondják páran. Ez így is van, de aki ember valódi érzelmekkel, az nem hagyhatja figyelmen kívül és szó nélkül azt ami a beteg emberekkel történik jelenleg. És bár munkanélküliként is sokszor kilátástalannak tűnik a helyzet, mi még mindig jobb esélyekkel rendelkezünk, mint az akinek már az egészsége sincs meg. Elég arra gondolnom, hogy én ugyan nem vagyok rokkant, és nem is érzem magam annak, de a tavaly kialakult gerincsérvem nem hogy a munkát, de még a család, és önmagam ellátását is időnként keményen megnehezíti. Nemrég lettem munkanélküli-mint itt sokan tudják-de a betegségem óta csak fájdalomcsillapítókkal tudtam elvégezni a munkámat, hisz végül is "csak" az állás, az ülés és a járás okoz fájdalmakat, amúgy jól vagyok... De képzeljünk el egy rokkantat, aki mankókkal jár, vagy cső van kivezetve a hasára, és utána képzeljük el, mekkora eséllyel kapnak így munkát... Aki épp most ezt elképzelte, az bizonyára úgy gondolja túlzásokba esek, mert az ilyeneket  nem fogják munkaképesnek nyilvánítani a felülvizsgáló orvosok. Sajnos már meg is tették! A témában körülnézve, bizony konkrét eseteket lehet találni, és annyi van ezekből, hogy muszáj felfigyelnünk  rájuk, még akkor is, ha az internetes információk nem mindig hitelesek. Ennyi hasonló hazugság nem létezik, így szörnyülködve kell megemésztenünk, hogy mi folyik jelenleg ebben a kis országban.
A stratégia pedig nagyon okosan lett felépítve. A féligazságok pufogtatása mindig is célravezető volt, elég csak fellapozni a történelemkönyveket, és látható, hogy ez a recept sokszor bevált már... Jelen esetben a kormányzati kommunikáció felhozta a '90-es évek jól ismert eseteit, amikor a hirtelen bekövetkező nagy mértékű munkanélküliségből a rokkantságba menekültek az emberek, hogy ezzel biztosítsák maguknak a létfenntartást. Erre a valóban igaz társadalmi problémára pedig szépen felépítettek egy hazugságot, amivel létjogosultságot próbálnak teremteni arra, hogy a "rokkant-kassza" kiadásait drasztikusan lecsökkenthessék, akár emberéletek árán is. Vagyis elhitették, hogy most 20 évvel később csalók tömege rejtőzik a rokkantak között, és amíg a becsületes munkások dolgoznak mint a güzü, addig az ő adójukból rokkantként élnek emberek mint "marci-hevesen", pedig csak lusták és kényelmesek.
Mindez pedig fülekre talált, hisz az emberek elégedetlenek, mert nincs munkájuk, vagy ha van akkor alig kapnak fizetést, és minden reggel reszketve ébrednek , hogy vajon jövő héten is lesz-e hová menniük, pedig betartják a főnökök sokszor irreális feltételeit, és még annyi annyi minden tökéletlen a munka világában. Az ilyen füleknek pedig borzalmasan igazságtalannak tűnik, ha csalókról hall, olyanokról akiknek nem kell ezt a borzalmas munkaerő-piaci tortúrát végig csinálniuk, mert havonta fix összeget kapnak, és mivel akkora manapság a linkeskedés mértéke, amekkora, már nem is gondolkodik az ember, hanem elhiszi. Hisz mindenhol csalnak, mért pont a rokkantak világa lenne kivétel. Ehhez pedig hozzájön a szomszéd látványa, aki igen! rokkantnyugdíjas. Mennyit is kap? 60 000-et havonta, én meg 70 000-et, pedig vele ellentétben dolgozom. És hát látom, hogy lemegy a boltba is, meg sétálgat, takarítgat...   Mért is nem tud dolgozni? Na, biztos semmi baja...
A magot elvetették egy elégedetlen társadalom ellenségeket kereső, jól termelő talajába, és az szépen gyökeret is vert...
A másik oldal tényei pedig alig-alig kerülnek felszínre, és amik igen, azok fölött már sokan elsiklanak. Márpedig ezek a dolgok az egész rokkant-felülvizsgálatok jelenlegi rendszerét ássák alá, viszont már szinte senkit nem érdekel.
A rokkantság nem mindig látványos, sőt valószínűleg kevesebb az a rokkant akinek a betegsége kívülről is látszik. Egy daganatos, vagy egy autoimmun betegség kívülről nem állapítható meg egy laikus számára, főképp, hogy amikor ezek a betegek épp szenvednek ki sem kelnek aznap az ágyból, vagy kórházba kerülnek, és amikor épp elfogadható az állapotuk akkor megpróbálnak normális hétköznapi életet élni. Ezt bizony egy kívülálló, egy felszínes ismerős nem látja. Nem ő van ott segíteni amikor a kemótól egyfolytában hánynak, vagy még zuhanyozni sem tudnak egyedül ezek a betegek. A szomszéd azt látja, hogy a rokkant porszívózik, meg nagy cekkerekkel jön haza a közértből, de akkor nem látja, amikor bezárkózik a lakásába, mert jártányi ereje sincs. A vesebeteg aki dialízisre jár, pár naponta elmegy otthonról, dialízisre, aztán másnap megfőz, de vajon melyik munkahely foglalkoztatná, egy olyan munkaerőpiacon, ahol az emberek nem mernek még szabadságra sem menni nem hogy betegállományba. Mégis melyik munkáltató tűrné, hogy hetente kétszer, vagy akár másnaponta mellőznie kéne a dolgozóját, mikor a betegállományba elmenőt, vagy a terhes kismamát is elbocsájtják manapság?
A keringési betegség sem látszik kívülről, de elég egy nagy súly megemelése, vagy egy keményebb stresszhelyzet, és a beteg életének vége.
Egy gerincbeteg sem mindig mutatja a betegsége jeleit, hisz az "csak" fáj... Ha a betegség ideget is nyom a gerinccsatornában, akkor ha láb ideget nyom, maximum sántának látszik, de ha fentebb nyom ideget, például a nyaki részen, akkor abszolút nincs külső jele, ellenben olyan fejfájást okoz amely az őrületig fokozódhat. Mégis ki látja ezt? Ki látja, ha valaki sírva tartja a fejét a jéghideg vízsugár alá, vagy könnyezve szakítja félbe kétszer, háromszor is egy egyszerű mosogatás folyamatát, mert egyszerűen nem bír a fájdalommal?
Sokan a fiatal rokkantakat is gyanakodva méregetik, pedig sajnos a betegség nem kor függő. Baleset bárkit érhet, bármikor, és nem feltétlenül csak a lába törik. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi munkaerőpiac annyira kemény, hogy az emberek sokszor betegen járnak dolgozni, és itt nem egy influenzára gondolok. Vannak akik gyógyszerekkel tömve mennek a munkahelyükre, hogy nehogy az utcán találják magukat. Nem járnak el a megfelelő kezelésekre, idő, és sokszor pénz hiányában, hisz ha csak egy balneo-terápiát megnézünk, hiába írja fel az orvos, csak 50%-ben támogatja a TB, a többi pedig saját pénzből megy. Bizony amikor nekem írtak fel hasonló terápiát, még én szégyelltem magam, hogy nem használtam fel, ( hisz nem egykönnyen adják még így sem...) de nem tudtam anyagilag megengedni magamnak. Amikor pedig valaki betegen dolgozik, később súlyos szövődményekkel számolhat, és akár rokkant is válhat belőle. Az Ő hibája lenne?


Manapság arról hiszik el, hogy rokkant, akinek hiányzik a keze vagy a lába, vagy tolókocsiban ül, esetleg fehér bottal jár, és erre a felszínes tudatlanságra felépítettek egy hihető hazugságot.
Pedig csak számolni kéne. A Magyarországon kb. 700 000 fő rokkantként nyilvántartott embernek kb. 52%-a korbetöltött. Ráadásul a kormány az 57 év alattiakat vette célba, tehát akik a '90-es években esetleg könnyebben kaptak rokkantságot azok nagy része már bele sem esik a felülvizsgáltak körébe. Az a hajó már elment, és nem lehet egy másik gőzös utasain bosszút állni, bár hozzá teszem senkin sem kéne. Hisz a rendszerváltás utáni rokkantságba menekülést mégis csak az akkori rendszer tette lehetővé. Másrészt felülvizsgálatok mindig is voltak. Mégis hogy jutottak át állítólag csaló, egészséges emberek a rokkantak világába rendszeres ellenőrzések mellett? Fizettek? Mégis mennyit? És ha fizettek, tehát volt rá pénzük, akkor mért kellett volna nekik 30-40-60 ezer forint? Belegondolnék én, ha mondjuk jó vaskos rokkant-nyugdíjakról lenne szó, de így....
Mégis tovább próbáltam gondolni a lehetőséget. Egyszerű logikus gondolkodással, ha valakinek fontos ez a dolog, és van pénze rá, most is megteszi a kellő lépéseket, és bizonyára most is talál olyat akinek van az a pénz... Ha oly nagyon keresi a kormány a csalást akkor viszont nem illik ám csak az egyik oldalra rácsapni. Illik azok közt is körülnézni akik azokat a minősítéseket aláírták.
Arról sem esik szó, hogy az előző kormány már elkezdte a szigorítást, tehát a csalás esélye minimálisra csökkent, sőt sokak egészségkárosodásának mértékét visszább vették az elmúlt évek alatt. De az még akkor sem tűnt annyira embertelennek mint az ami jelenleg történik.
 Ez az "igazságosság" és "becsületesség" roham több sebből vérzik, és főleg abból, amelyikben azokat is rehabilitálhatónak papírozzák le akik még a kritikus emberek szemében is rokkantak. Mert akinek egy lába van, az nem fog újat növeszteni. Aki két éve egy mankóval járt, most pedig már kettővel bír csak talpon maradni, az két év múlva nem hihető, hogy munkaképes lesz.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK...