2012. május 25., péntek

Az NFSZ sikere, avagy a semmit is megköszönöm mert udvarias állampolgár vagyok 2 !



Tehát ott tartottam,hogy köszönöm   az NFSZ- nek azt a hatalmas segítséget, melyet irányomba tanusított. Általa rájöhettem, hogy az állam, meg az egész munkaügyi központ magasról tesz a munkanélküliekre. Munkát nem tud adni, de egyébként fel sem ajánlották,hogy ebben segítenek. Amikor a sültgalamb várása, és a siránkozás helyett tanulni szerettem volna, egyenesen lebeszéltek, majd kötekedtek, és olyan kritériumokkal akartak lepasszolni, melyek teljesen ellentétesek voltak a honlapjukon szereplõ " ki jogosult támogatott oktatásra " elvárásokkal. Amikor pedig még ezeknek is megfeleltem a kezembe nyomtak egy listát az aktuális oktatásokról azzal a megjegyzéssel,hogy van amelyikre a létszám már telítõdött. A kérdésemre,hogy melyek azok, mert ha lehet nem olyanra jelentkeznék, a következõ választ kaptam :" itt van a számítógépben de most nem érek rá... " Eközben az NFSZ honlapján kiemelt projektekrõl olvashattam, mellyel szerintük a munkaerõ piaci igényeknek megfelelõ képzést kaphatnék, és ebben a Kiemelt projektben háztáji állattartást, és növénytermesztést oktatnak, mint keresett szakmát... Ezen kívül kaptam havi húsz-egynéhány ezer ft.- ot "segítség" gyanánt... Köszönöm NFSZ hatalmas tetteit, melyet a társadalom számára " segítünk visszatérni a munka világába " - ként jellemeznek...

Az NFSZ segítsége a következő posztokban  olvasható:

 Újratöltve: munka nélkül  
http://igydolgozunk.blog.hu/2012/02/11/ujratoltve_munka_nelkul
Helyzetjelentés a Munkaügyi központból
http://igydolgozunk.blog.hu/2012/03/10/helyzetjelentes_a_munkaugyi_kozpontbol
Tehenet az előszobába, krumplit a gardróbba
http://igydolgozunk.blog.hu/2012/03/21/tehenet_az_eloszobaba_krumplit_a_gardrobba
A humbug világa!
http://igydolgozunk.blog.hu/2012/04/04/a_humbug_vilaga

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése