Jakab Andor és én

Ez egy magán blog, ezért úgy érzem, néha belefér ha bizonyos esetekben magamról írok benne. Természetesen a munkaerő-piaci témától nem fogok nagyon eltérni.
A minap olvastam egy posztot Jakab Andor oldalán. Na nem csak én... Az első mondatokat olvasva, olyan stílus, és fogalmazásmód fogadta az embereket, hogy nem egy munkavállalónál felborult a lelki nyugalom. Ezt azért merem leírni, mert olvastam Jakab Andorral kapcsolatos posztokat, és ott aztán kapott apait anyait Andor-unk. Aki rendszeresen olvassa ezt a blogot az láthatta, hogy még én is. Ennek egyszerű oka van: amikor elkezdtem olvasni, nálam is kigyúlt a harag lángja, és a bejegyzés további részét már ilyen feldúlt állapotban, ezáltal felületesen olvastam át. Ha nem lennék "ami a szívemen az a számon" típus, és kevésbé lennék szenvedélyes, akkor az amit akkor leírtam  válaszul, meg sem születik. A következő mondatok indították el bennem a gőzt:

"Nőt nem alkalmaznék.
Ennek végtelenül egyszerű oka van: a nők gyereket szülhetnek. Mielőtt felveszem, nincs jogom megkérdezni, akar-e még gyereket szülni. Ha lenne jogom megkérdezni és válaszolna, becsaphatna szándékosan, vagy időközben meggondolhatná magát.
Természetesen semmi bajom azzal, hogy a nők gyereket szülnek. Én is így születtem, és így jött a világra az én gyerekem is. Azért nem alkalmaznék nőt, mert ha szülni megy, 3 év szabadságra menne és ezalatt nem lehet kirúgni. Ha két gyereket is szül, 6 évig.
Persze a munkát valakinek meg kellene csinálni, ezért kénytelen lennék felvenni valakit, aki dolgozik helyette, amíg az évekig tartó szülési szabadságát tölti. De nem csak a szülési szabadsága alatt, utána sem rúghatnám ki. Amikor visszajön,  kénytelen lennék azt kirúgni, aki addig helyette dolgozott. A szülésről visszaérkezett nőnek köteles lennék felemelni a fizetését az akkori szintre és rögtön kiadni az addig összegyűlt fizetett szabadságát. A munkát 2-4 hónap fizetett szabadsággal kezdené..."

Vesszőparipám a nők diszkriminációja, és eleve hátrányos helyzete a munkaerőpiacon. Minden munkavállaló sérelmét meghallgatom, átérzem, és dühít. Viszont kimondottan  undorodom attól,  ha egy becsületes, és évekig dolgozó nőt, akire számítani lehetett, aki így hasznot is hozott egy egy cégnek, amikor neki lenne szüksége a biztos háttérre, mert teherbe esik, akkor több éves jó munkáját úgy hálálják meg, hogy kirúgják. Attól szintén undorodom, hogy az állásinterjúkon, ha az embernek kisgyermeke van, és ez kiderül, bukásra van ítélve, legyenek bármilyen megfelelő kvalitásai. Mindez egy olyan országban történik, ahol a népességi adatokat és a megélhetési viszonyokat tekintetbe véve, majdhogynem  hazafi ha valaki gyermeket mer vállalni.
 Tehát ezen tények vezettek rá, hogy ha már "beolvastam" Andorunk-nak, még dühömben el is juttattam hozzá a bejegyzést. Úgy gondolom ezzel talán szerencsém is lett, mert ő reagált is. Hogy milyen módon folyt le köztünk az eszmecsere, azt most nem részletezném, de tény, hogy ez után újra olvastam, amiről a kritikát írtam, és sokkal higgadtabban, így figyelmesebben is.
Igazságos embernek tartom magam, és a lelkiismeretem úgy diktálta, hogy a neki szánt "beolvasó" posztomat letöröljem, illetve megírjam ezt a mostanit.
Amikor túl jutottam a fent idézett mondatokon, és úgy egyben értelmeztem az egész bejegyzéssel, ráébredtem, hogy tévedtem. Nem mondom, hogy mindennel teljesen egyetértek amit Jakab Andor leírt. Nem érthetek egyet azzal, ha a munkavállalók jogait kritizálja valaki, mert a munkavállalónak ez az egyetlen védőbástyája, és sokszor még ez sem bizonyul  elég erősnek. A hatalmas adó és járulék nagy teher lehet egy munkaadónak, de a nyugdíjam is abból gyűlik, és az nem csak nekem, hanem mindenkinek fontos. A kismamákról amit írt kissé sarkított, de ezt már neki is kifejtettem.
Ellenben megértettem Jakab Andor üzenetét.
Minden munkavállaló tudja, hogy a munkaadónak sem könnyű minden szempontból. Azt viszont a dolgozók javára kell írnom, hogy fensőbbséges, lenéző, illetve ultimátumokat adó főnöki stílussal nem lehet közös nevezőt létre hozni, vagy munkavállalói megértést elérni. Ha az ember azt látja, hogy a Főnök a maga érdekeit hatalmának erejével érvényesíti, és nem partnerként, akkor ez ellenállást szül, és talán ez is közrejátszik abban, ahogy a Munkaadó a Munkaerővel, szemben áll.
Visszatérve Andorra, és az ő híressé/hírhedté vált bejegyzésére, azért ajánlanám másoknak is, hogy elolvassák, mert lényegében a rendszert kritizálja, nem pedig a munkavállalót sértegeti. Nekünk munkavállalóknak is fontos felismerni azt, hogy vannak olyan  kívülálló dolgok, amelyek rosszabbá teszik a munkaerő-piaci életünket, de a főnökünkét is.
A Munkaadóknak pedig azt üzenném, hogy lássák be, ebben a "játékban" vannak ugyan számukra negatív szabályok, de ha ezeket a szabályokat kijátsszák, elcsalják, annak mi dolgozók isszuk meg a levét a legjobban.

A végére csak annyit: bár a könyvemben is szántam rá időt, hogy a Munkaadók nehézségeire is felhívjam a figyelmet, azért sajnos fent kell tartanom azt a véleményt, miszerint rengeteg olyan negatív, erkölcsileg mélyen elítélendő dolgot tesznek meg  a dolgozóval, amely nem tartozik a megérthető kategóriába. (Ezekről szól a könyv)